2012. április 24., kedd

Week in the life - hétfő

A hét első napja tartogatott egy kedves meglepetést, amit sikerült lencsevégre kapnom.
Reggel még minden a megszokott kerékvágásban ment: reggeli, gyors készülődés (sminkelés), és sietős léptek a buszhoz. Ez utóbbit szinte minden nap eljátszuk (ez van, ha csak pár perce laksz a buszmegállótól).

Basic smink kellékek



Nem sokkal a munkahelyi reggeli után épp csak bekukkantottam az ergóba (ergoterápiás helység), ahol ez a látvány fogadott:



Igen, egy cinege röppent be az ablakon (!!), szegénykém, nagyon meg volt illetődve és többször is nekikoppant az üvegnek. Én, hát restellem, de előbb kaptam a fényképezőért, mint menekülési útvonalat készítettem neki, de úgy gondoltam, ezt mindenképp meg kell örökítenem. Közben már ketten vakuztuk, és hősiesen állta a közelségünket. Jó pár kört megtett, mire megtalálta az ablakot, szurkoltunk neki!

Kicsit később magányos pillanatkép a tornateremben: főszerepben a botok.




Hazafelé. Mikor jön már a busz?




Kedvenc bérházi cicám (persze csak Rongyi után) az ablakban leskelődött és a cuppogásomra neszelt a harmadik emeletről. Cukiság!




Vacsi: olívás stangli (nyammi!), végre sikerült kapnom!




Én azt hiszem, bedobom a szunyát! Jó éjt!




A mai napom meghatódós volt...nagyon...majd holnap elmesélem, miért is... Köszönöm, hogy benéztél!

2012. április 23., hétfő

Week in the life - vasárnap

A nagy hajtás előtti pihenés jegyében telt a vasárnapunk. Szinte ki sem mozdultunk a lakásból, a tankolást és a vasárnapi gyors ebédet leszámítva.

Melegítő és sportcipő


Indulás tankolni




Ennyi az annyi



Leégett az "első randi" helyszíne... Lebiggyesztett szájjal megjegyzem "itt már nem fogunk randizni" , Robi: "hát, már randizni se nagyon" Férfiak!


Hogy a vasárnap még vidámabb legyen, nekem...


Cool mix...Imádom!



...és Őt is...




Ma "állati" napom volt, de ezt majd holnap elmesélem...

2012. április 22., vasárnap

Week in the life - szombat

A tegnapi nap pihenős volt, de mégis kicsit más, mint a megszokott szombatok. Örülök, hogy ez is belekerül az albumba, és a következő szombat is, ami már a "szokásos szombatnak" ígérkezik. Mivel munkanap volt,(a párom korán indult), a délelőttöt egyedül töltöttem.
Mutatom a tegnapi nap képeit:



Reggeli



Rongyi a kedvencét (tonhalat) kapta



Reggeli utáni szieszta



Indulásra készen



Cél



Fincsi ebéd anyáéknál



Barátnőmhöz átsétálva kaptam lencsevégre egy tulipánt (imádom!)



Este fél szemmel Csillag születik és közben alkotás éjfélig




Rongyi birtokba vette a scrap ládámat



Szép napot Nektek!

2012. április 20., péntek

Week in the life - először



Épp a napokban kerestem pinterest-en inspirációkat a Week in the life projekttel kapcsolatban, és arra gondoltam, bár megörökítettem volna ezt az elmúlt hetet, ugyanis most mindent másképp csináltam... Másfél hét táppénz nem volt egy nagy móka, de legalább rendet raktam a scrappes cuccaim között és jutott időm másra is.
Arra gondoltam, mivel holnap és holnap után is itthon vagyok (ugye holnap munkanap!), így nálam már holnap kezdődik a Week in the life.

Ennek megfelelően lementem ma a papírboltba, hogy beszerezzem az album alapját. Sajnos két papírboltban is jártam, mire találtam egy elfogadható iratgyűjtőt. A5-ös és A4-es méretben piros és fehér színben voltak, én ez utóbbit választottam és A4-es méretben.
Végülis így nem kell majd méretre vágnom a tasakokat.
Nagyon tetszett Anett tavalyi albuma, így részben lifteltem.



Hát, hajrá csajok! Vágjunk bele minél többen!

2012. április 16., hétfő

Smash Book - Esküvő


Pár napja munkálkodom ezen a füzeten; nem mintha olyan bonyolult lenne, hiszen maradék papírokat és nagyon egyszerű technikákat használtam (mintavágó olló, lyukasztó) a készítés során. Összességében elégedett vagyok, jó lenne még, ha a dokumentálás belekerülne. Máris 4 hónappal vagyok lemaradva!
Mutatom az oldalakat:













/>

/>





/>



Köszönöm, hogy itt jártál!

2012. április 9., hétfő

Ültetőkártyák személyre szabva


Milyen kapóra jött ez az aranyos ötlet, amit Anett hozott a cikkében! Még az utolsó percben - és nem mellesleg egyéb teendőim mellett - is pillanatok alatt elkészültek a kártyák. Próbáltam egy kicsit személyre szabni, mindenkihez egy jellemző figurát választottam. Könnyű dolgom volt, mert a papír, melyet használtam mindenféle kedves nyulat ábrázolt.



Nagyon tetszett az ajándékozottaknak, én pedig ismét alkottam egy kicsit.
Ezúton kívánok kellemes ünnepet és jó pihenést a nap hátralévő részére!

2012. február 12., vasárnap

Eltűnésem oka és egy romantikus vacsora

Sziasztok!

Az utolsó bejegyzésem óta eltelt idő meglehetősen hosszú, és scraptelen volt!
Köszönöm az érdeklődéseteket, nagyon jólesett! Páran közületek már tudják is, hogy eltűnésem oka:



Bizony - bizony, bekötik a fejem!
Már 2 éve jegyben járunk, így mindketten úgy éreztük, ideje a Nagy lépésnek!
Az, hogy visszatértem a scrap-hadszíntérre, elsősorban annak (is) köszönhető, hogy nagyon - nagyon hiányérzetem volt alkotás nélkül, másrészt legördült egy nagy kő a szívemről, ami miatt eddig aggodalmaskodtam: megvan A ruhám!
A szalonban úgy éreztem magam, mint a legszebb mesében, porcelánbabák, csodaszép kanapék, függönyök és ruhák amerre a szem ellát...És álmaim ruhája is köztük!

Szóval nagyon hiányoztatok! És az alkotás is! Köszönöm Merika ötletét, mert azt hiszem enélkül nem vettem volna elő a cuccaimat! És köszönöm Anett sokat ígérő felhívását a jövőheti scrap chatre! Nagyon szeretem csinosítgatni a lakást, így ez különösen "alig várom" kategóriába esik!

Holnap egy gyertyafényes vacsorára megyünk oda, ahol majd augusztusban a lagzink lesz... Arra gondoltam, Merika ötletét felhasználva - hogy a cetlikre kérdéseket írok, amelyeket vacsora után megbeszélhetünk. Persze, könnyed kérdéseket jegyeztem fel, mint:
- Mi a kedvenc beceneved?
- Mi a legjobb dolog jelenleg az életedben?
- Mit vársz leginkább?
- Mi volt a 3 legjobb dolog az elmúlt 3 évben?


Az ötlet nem saját, biztos hallottatok már a beszélgetős befőttről!



Köszönöm, hogy itt jártál!