Milyen kapóra jött ez az aranyos ötlet, amit Anett hozott a cikkében! Még az utolsó percben - és nem mellesleg egyéb teendőim mellett - is pillanatok alatt elkészültek a kártyák. Próbáltam egy kicsit személyre szabni, mindenkihez egy jellemző figurát választottam. Könnyű dolgom volt, mert a papír, melyet használtam mindenféle kedves nyulat ábrázolt.
Nagyon tetszett az ajándékozottaknak, én pedig ismét alkottam egy kicsit. Ezúton kívánok kellemes ünnepet és jó pihenést a nap hátralévő részére!
Az utolsó bejegyzésem óta eltelt idő meglehetősen hosszú, és scraptelen volt! Köszönöm az érdeklődéseteket, nagyon jólesett! Páran közületek már tudják is, hogy eltűnésem oka:
Bizony - bizony, bekötik a fejem! Már 2 éve jegyben járunk, így mindketten úgy éreztük, ideje a Nagy lépésnek! Az, hogy visszatértem a scrap-hadszíntérre, elsősorban annak (is) köszönhető, hogy nagyon - nagyon hiányérzetem volt alkotás nélkül, másrészt legördült egy nagy kő a szívemről, ami miatt eddig aggodalmaskodtam: megvan A ruhám! A szalonban úgy éreztem magam, mint a legszebb mesében, porcelánbabák, csodaszép kanapék, függönyök és ruhák amerre a szem ellát...És álmaim ruhája is köztük!
Szóval nagyon hiányoztatok! És az alkotás is! Köszönöm Merika ötletét, mert azt hiszem enélkül nem vettem volna elő a cuccaimat! És köszönöm Anett sokat ígérő felhívását a jövőheti scrap chatre! Nagyon szeretem csinosítgatni a lakást, így ez különösen "alig várom" kategóriába esik!
Holnap egy gyertyafényes vacsorára megyünk oda, ahol majd augusztusban a lagzink lesz... Arra gondoltam, Merika ötletét felhasználva - hogy a cetlikre kérdéseket írok, amelyeket vacsora után megbeszélhetünk. Persze, könnyed kérdéseket jegyeztem fel, mint: - Mi a kedvenc beceneved? - Mi a legjobb dolog jelenleg az életedben? - Mit vársz leginkább? - Mi volt a 3 legjobb dolog az elmúlt 3 évben?
Az ötlet nem saját, biztos hallottatok már a beszélgetős befőttről!
Emlékeztek még a tavalyi December lapjai online tanfolyamra, amit Janka és Szabi tartott? Biztosan! Na, hát én arról valahogy lemaradtam... Ideje volt bepótolni ezt a hiányosságot!
Az albumot úgy tervezem tartalommal megtölteni, hogy utalok az elmúlt évek karácsonyaira, valamint bemutatom az ideit. Ezúttal a borítót hoztam, amihez felhasználtam: Pamutvászon anyag, flíz, folyékony ragasztó, csipke, AC és BG betűmatricák, piros fonal, zöld szalagok, gomb.
...a scrapbook.hu szervezésében a 2011 - es karácsonyváró tanfolyam. Budaházi Brigitta, (Gigi) nagy türelemmel és szakértelemmel terelgeti a résztvevőket. Rengeteget lehet tanulni tőle, egymástól, a fórumban folyamatosan megy az ötletelgetés. És a legjobb az egészben, hogy mire december beköszönt, már csak az albumot megtöltő képekre lesz szükség!
Nem először veszek részt olyan tanfolyamon, amelyet Gigi tart, így tudtam, hogy nem veszek zsákbamacskát. ( A korábbi albumot megtekitheted ITT) Gigi extra alapos, nem csupán azt tanítja meg, hogyan rakj össze egy oldalt, hanem először is, hogyan kezdj neki egy album összeállításához... Ezért minden leckének van elméleti, gyakorlati és amikor aktuális, szövegírási része is. Legelőször is azt kellett tisztáznunk, miért fogtunk hozzá az album elkészítéséhez, mi a célunk vele? Elárulom az enyémet: mindamellett, hogy gyönyörű a papírkészlet... (Bo Bunny- Noël albumpapírokkal dolgozunk), ez lesz az első közös karácsonyunk, így hármasban... Szeretném, ha később, évek múltán szeretettel gondolnánk vissza közös életünk ezen időszakára. Nagyon kíváncsi vagyok, a többiek mit alkotnak majd, ugyanis biztos, hogy nem lesz két egyforma! Az alternatív címfeliratok, többféle oldaltervek lehetővé teszik mindenki számára, hogy szabadon, egyéniségének megfelelően alkosson. Vigyázat, karácsonyi roham várható!
Én tényleg nem karácsonyi lapot akartam készíteni! Nem is tudom hogy kerekedett a Once Upon a Springtime papírokból hópihés, csipkés, fagyos ünnepi lap!
Csak annyit tudtam, hogy egy képeslapot fogok készíteni, méghozzá a Scrap-kreatúra kihívásra. Elővettem a papírjaimat és végül ez sült ki belőle. De nem bánom! Úgyis annyira benne vagyok már a hangulatban...Kicsit ziziség, engem is ugyanúgy "felháborítanak" a boltok polcain sorakozó mikulások...Mégis, idén annyira át szeretném élni a készülődést - az első karácsony külön- hogy ezt nem lehet elég korán kezdeni! Érdekes, még ez a rózsafejű hölgy is beleillik egy karácsonyi lapba... A lap belül egy zsebecskét rejt:
Kötözős.Utólag kicsit meg is bántam (minden oldalt be kellett vonnom), de nem volt itthon se kartonom, se képeslapalapom, így sima mappából készítettem egyet. Köszönöm, hogy benéztél!
Elkészült az Andi által megálmodott- Annalee kollekcióból kreált- minialbumom!
Az utóbbi időben talán úgy tűnt, eltűntem...Pedig a háttérben mindig készül valami a "műhelyben". Példának okáért már most érlelődik egy következő projekt, és a Pinterestet elnézve nem csak én kattantam meg a karácsonyt illetően! Nagyon örülök, hogy megrendeltem a Sapi kit-tet és megcsinálhattam ezt a bájos dobozkát! Az oldalak sorban:
Eddig még alig dolgoztam chipboard díszekkel, de nagyon megtetszettek. Biztos, hogy fogok még rendelni, mert hihetetlenül földobják az oldalakat. A mostani miniben is azok az oldalak a kedvenceim, ahol ezeket használtuk. További szép hétvégét!