2010. július 21., szerda

Újratöltve

Így is fogalmazhatok, annyira kikapcsolt és feltöltött a nyaralásunk!
Legelőször is, Nyíregyházát céloztuk meg, hogy bebarangoljuk a hatalmas állatkertet.
Bevallom, először nagyon féltem, hogy csak végig fogjuk rohanni, mert a párom mindig mérges pillantásokat küldözgetett felém, ha pár percig elidőztem egy állatnál! :D
Utólag szerencsére rájöttem, hogy csak ott nem szabad megállni, ami "nem érdekes"... Így a madarakat (bár itt is inkább a papagájokra értendő, bocsi madárkák) rendre kihagytuk.
Én elsőre szerelembe estem a vidrákkal, akik mind kíváncsibban jöttek elénk, és fáradhatatlanul hempergőztek, amíg csak néztük őket. Párom pedig a cápáknál tölött majd negyed órát, annyira lenyűgözték, és annyira fanatikus, hogy - majd a képeken látni fogjátok- még a strandon is le kellett fotóznom eggyel :)
Na, de visszatérve. Képzeljétek, minden különleges állatka tábláját lefényképeztem, hogy majd tudjam a nevét, párom pedig azt hitte, hogy azok rosszul sikerült képek és sorra kitörölte őket :)
Így nem tudom pontosan a képen látható "óriás tengerimalacnak" sem a nevét, de annyira "kis" cukik voltak.

Azt tudni kell, hogy mielőtt útra keltünk volna, lelkes turistaként, miket néztünk meg az interneten? Hát, persze, hogy azt, hogy hol lehet jókat enni... :)) Csakhogy nemcsak Vásárosnaményt, hanem vonzáskörzetét is kidobta, mi pedig válogatás nélkül jegyeztük meg a neveket. Így történt, hogy négy napig kerestünk egy olyan cukrászdát a városban, ami Nyírbátoron volt! A képek között van egy olyan, amin morcosan állok a Csoki palotás tábla előtt. Nos, ez egy hosszú történet, mondjuk úgy, hogy a 3. napig tökéletesen tartottam a diétám, de rájöttem, hogy a diéta nem a nyaralás idejére való :) A többit képzelhetitek! Na, jó, nem igaz, a Csoki palotás zsákmányból is csak egyet- egyet ettem.
Sajnos elkeserítő, milyen kihaltság van a Tisza-parton, az első napokban el is szomorodtunk miatta, ám később rájöttünk, mivel tehetjük teljessé a kint töltött időt.
Az utolsó előtti nap még Dumaszínházba is voltunk (ismét). Az előadás előtt nyitottak meg épp egy tárlatot régi rádiókkal telve, és mivel mi voltunk az elsők, még tárlatvezetést is kaptunk.
Hazafelé megálltunk Vaján, Tittyéknél, akivel most találkoztunk először, (de remélem, nem utoljára) . Még egy kis scrappes csomagot is kaptam tőle :) Köszönöm Timi!
És ha már a köszönetnél tartunk, hazaérve egy másik csomag fogadott Nóri gombjaival, köszönöm szépen, csodálatosak!

További szép napot!

3 megjegyzés:

  1. Édes a "rosszul sikerült képek" kitörlése... :-PPP
    és úgy látom Nóri a kedvenceidet küldte-lollipop!(L)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy jól éreztétek magatokat!

    VálaszTörlés
  3. Milyen szuperek lettek a képek! Elhiszem, hogy morcos voltál a csokipalotánál..én is az lettem volna! Egyébként az én diétámnak is Prága tette be a kaput! Nyaralás alatt nem szabad kinozni magunkat! :) nem igaz?

    Gyönyörű virágokat kaptál, remélem hamarosan viszontláthatjuk valamelyik oldaladon!

    Örülök, hogy jól éreztétek magatokat! :)

    VálaszTörlés